Hogyan visz előre a visszatekintés
A The Power of Regret (A megbánás hatalma, 2022) a “nem bánom meg” világnézet cáfolata. Az emberi pszichológiára támaszkodva megosztja az érzelmek cselekvéssé alakításának és a múltbeli csalódások céltudatos jövő alakítására való felhasználásának megvalósítható lépéseit.
A szerzőről
Daniel Pink hét könyv elismert szerzője, amelyek közül öt a New York Times bestsellerlistáján is helyet kapott. Korábbi könyvei közé tartozik az A Whole New Mind, a Drive, a Free Agent Nation, a The Adventures of Johnny Bunko, az To Sell Is Human és a When.
Ismerje meg és használja ki a megbánás erejét.
“Nem bánok semmit.” Valószínűleg többször hallotta már ezt a mondatot, mint ahányszor meg tudná számolni. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy ez az életszemlélet – a megbánás nélküli világnézet – teljesen téves?
Nem kellene megbélyegeznünk a megbánást. El kellene fogadnunk. A megbánás azóta létezik, amióta mi is létezünk. Ez egy teljesen normális érzelem, és mindenki életében helyet érdemel. Ha megfelelően csináljuk, a visszatekintés előre lendíthet minket – növelve a termelékenységünket, segítve minket abban, hogy célt találjunk, és egy értelmesebb jövő felé vezetve minket. És ebben nincs semmi sajnálatos.
Megtanulhatod
- melyik híres történelmi személyiség használta fel a megbánást arra, hogy megváltoztassa az életét;
- miért van az, hogy az amerikaiak nagyobb valószínűséggel sajnálkoznak, mint hogy fogselymet használnak; és
- hogyan építheted be sikeresen a megbánást az érzelmi portfóliódba.
A megbánás jobbá teheti az életet – az önét is.
Egy 1888-as áprilisi reggelen Alfred Nobel felébredt, kinyitotta az újságot, és megtudta, hogy meghalt. Ott volt nyomtatásban – a gyászjelentése.
Ha ez zavarba ejtően hangzik, képzelje csak el, mit érezhetett Alfréd.
Természetesen valami félreértés történt. Kiderült, hogy valójában Alfréd idősebb testvére, Ludwig Nobel halt meg – de a helyi sajtó összekeverte a két testvért, és rossz gyászjelentést tett közzé. E tévedés miatt Alfrédnak megadatott az az egyedülálló lehetőség, hogy még életében nyomtatásban láthassa a hagyatékát. És ez nem volt szép.
“A halál kereskedője halott” – harsogta a fanyar szalagcím. A nekrológ ezután azzal folytatta, hogy elítélte Alfrédot a dinamit és más robbanóanyagok feltalálásáért, amelyek hírhedt módon világszerte pusztítást okoztak. Pénzéhes, erkölcstelen embernek állította be, aki mások kárára halmozott fel egy vagyont – kritizálva kapzsiságát és ünnepelve (téves) halálát.
Ahogy azt elképzelhetjük, Alfrédnak nem tetszett, amit látott. Egyszerre egy nagyon is emberi érzelem kerítette hatalmába: a megbánás. De ahelyett, hogy félredobta volna ezt az érzést, ahogy sokan teszik, Alfréd szembesült a megbánásával, és valami értelmesebbé alakította át. Katalizátorként használta fel a változáshoz – és az élete attól a pillanattól kezdve soha többé nem volt ugyanaz.
Nyolc évvel később, amikor Alfréd valóban meghalt, az öröksége teljesen megváltozott. Az emberek nem a halálát ünnepelték, hanem az életét. Ahelyett, hogy úgy emlékeznének Alfrédra, mint a “halál kereskedőjére”, Alfrédot most emberbarátként tartják számon, aki jobbá tette az emberiséget.
Ha nem ismeri a történetet, itt az oka. Alfréd végrendeletében vagyonának 94 százalékát egy ma már híres díjsorozat létrehozására hagyta, amelyet azoknak ítéltek oda, akik a fizika, a kémia, a fiziológia vagy az orvostudomány, az irodalom és a béke területén a “legnagyobb hasznot hozták az emberiségnek”.
Ha azt hallja, hogy “Nobel”, valószínűleg a Nobel-díjra gondol, nem pedig a dinamitra és a halálra. És Alfréd pontosan ezt akarta.
Azon a végzetes 1888-as áprilisi reggelen, amikor egy újság rossz gyászjelentést közölt, a megbánás arra késztetett egy középkorú férfit, hogy újragondolja az életét, és megváltoztassa pályáját a hátralévő időben. Ez volt a változás katalizátora – a lendület, hogy minden eddiginél nagyobb céllal haladjon előre. És ez lehet a tiéd is.
Időutazó történetmesélőként az embereket könnyen magával ragadja a megbánás.
Természetesen nem Alfred Nobel az egyetlen ember, aki valaha is megbánást érzett. A megbánás az egyik leggyakoribb emberi érzelem a világon, és szinte mindenki érzi valamikor. Sőt, egy, az Egyesült Államokban 4489 ember körében végzett felmérés szerint az amerikaiak nagyobb valószínűséggel éreznek megbánást, mint hogy fogselymet használnak. (Bocsánat minden fogorvosnak, aki figyel).
Mindent összevetve a felmérésben résztvevők mindössze egy százaléka mondta azt, hogy soha nem néz vissza az életére, és nem kívánja, hogy bárcsak másképp csinált volna dolgokat. Eközben az emberek 82 százaléka azt mondta, hogy a megbánás érzése legalább időnként része az életének – és az emberek 43 százaléka azt mondta, hogy “gyakran” vagy “állandóan” bánkódó gondolatokkal foglalkozik.
Ez rengeteg megbánást jelent. De a statisztikának van értelme, ha közelebbről megvizsgáljuk az emberi természetet. Az emberek alapvetően – és talán ez az új kedvenc emberi definícióm – időutazó történetmesélők. Agyunk egyedülálló módon képes visszatekinteni a múltba, és alternatív történeteket kitalálni – olyan kitalált történeteket, amelyek valójában soha nem is léteztek. Ezt a folyamatot nevezzük kontrafaktuális gondolkodásnak. Hogy lássuk, hogyan nézhet ki a gyakorlatban, tegyünk egy kirándulást a 2016-os olimpiára Rio De Janeiróban.
A női országúti verseny épp akkor ért véget … de a három érmes kerékpárosból csak kettő ünnepelt. Miközben versenytársai mosolyogtak és átölelték szeretteiket, az ezüstérmes Emma Johansson a kezébe temette a fejét – majd odasétált, hogy csendben összebújjon a férjével. Arckifejezése szomorú volt, távolról sem ünneplő.
Éppen most ért el egy objektíve hihetetlen teljesítményt. De a második hely nagyon jó hely, ami annak a bosszantó pszichológiai jelenségnek köszönhető, amit korábban említettem: a kontrafaktuális gondolkodásnak.
A kontrafaktikus gondolkodás azt jelenti, hogy elképzeljük, hogyan alakulhattak volna a dolgok – ha valami mást tettünk volna. A fontos kifejezés itt a “ha”. Ha csak öt perccel többet pihentem volna ma reggel. Bárcsak nagyobb vagy kisebb reggelit ettem volna. Ha csak 100 órával több edzést iktattam volna be, ha beállítom a légzésemet, vagy ha egy kicsit keményebben hajtottam volna, akkor most rajtam lenne az aranyérem.
Vajon Emma Johansson valóban aranyérmet nyert volna, ha ezen alternatív forgatókönyvek bármelyike igaz lenne? Ezt lehetetlen megmondani. És az emberi agy pontosan ezért foglalkozik megszállottan az ilyen típusú kérdésekkel. Az olimpiai játékok ezüstérmeseként túlságosan könnyű a “ha csak” kérdéskörbe zuhanni ahelyett, hogy a sikert ünnepelnénk.
Térjünk vissza egy pillanatra Alfred Nobelhez. Tudják, Alfréd valójában elég rendhagyóan reagált a megbánásra. A hamis nekrológot olvasva könnyen átcsúszhatott volna a sajnálkozó, kontrafaktuális gondolkodásba: “Bárcsak a dinamit helyett egy másik találmányra koncentráltam volna életem munkáját. Bárcsak sokkal korábban megtudtam volna, mit gondolnak rólam az emberek. Bárcsak visszacsinálhatnám a pusztítást, amit az alkotásaim okoztak.
De a “bárcsak”-ok özönével büntetni magát eredménytelen lett volna. Így Alfréd ehelyett egy sokkal eredményesebb utat választott – a jelenben tett lépéseket annak érdekében, hogy az elkövetkező években ne kelljen még több megbánással élnie, még több “ha csak” gyötörje. Míg sokan a megbánáson élnek, Alfréd arra használta azt, hogy egy jobb jövő felé terelje.
Látod, nagy különbség van a terméketlen sajnálat és a produktív sajnálat között. Míg a nem produktív megbánás megbénít, a produktív megbánás katalizál. És hogy melyik lehetőséget választod, az csak rajtad múlik.
A megbánásnak jogos helye van az érzelmi portfóliónkban.
Már láttuk, hogy Alfred Nobel életében a megbánás, mint a pozitív változás ereje kifizetődött. Most itt az ideje, hogy megosszunk egy sajnálatos hírt: a “nem sajnálom” korszakát éljük, és a társadalom hangsúlyozottan a szőnyeg alá söpörte ezt az erőteljes érzelmet.
Világszerte a “nincs megbánás” kifejezés dalszövegekben szerepel, testekre tetoválták, és újra és újra idézik beszélgetésekben. Még az amerikai Kongresszusi Könyvtárban is több mint 50 könyv található “Nincs megbánás ” címmel.
De ez a közkeletűen elfogadott “nincs megbánás” világnézet teljesen téves. Az olyan negatív érzelmek, mint a megbánás, elengedhetetlenek az emberi fejlődéshez – és tagadásuk egyenesen veszélyes. Gondoljon az érzelmeire úgy, mint részvényekre. Két részvény közül csak egybe fektetne, vagy szétosztaná a vagyonát egy portfólióba?
Amint azt Ön is tudja, a portfólióba való befektetés a bölcsebb megoldás. Ezt a tudást egy Harry Markowitz nevű embernek köszönhetjük. Közgazdászhallgatóként az 1950-es évek elején közgazdászként előállt egy ma már híres ötlettel, a “modern portfólióelmélettel”.
A modern portfólióelmélet alapelve a következő: ne tegye minden tojását egy kosárba. A részvények portfóliójában történő befektetés növeli a befektető sikerének esélyeit, míg a csak egy vagy két részvénybe történő befektetés korlátozza a lehetőségeket.
Nos, kiderült, hogy ez az elmélet ugyanolyan jól alkalmazható az érzelmekre, mint a tőzsdére. Tudja, érzelmi portfóliónk sok különböző részvényt tartalmaz. Néhányat általánosan pozitívnak tartanak, mint például a szeretet, az öröm és a csodálat. Másokat sokkal negatívabbnak tartanak, mint például a szomorúság, a félelem vagy a sajnálat.
Kétségtelen, hogy egy egészséges portfólióban a pozitív érzelmeknek nagyobb számban kell jelen lenniük, mint a negatív érzelmeknek. De a negatív érzelmeknek is megvan a helyük a befektetési listánkon. A félelem megvéd minket a fenyegetésektől, például az égő épületektől vagy a sötét sikátoroktól. Az undor megakadályozza, hogy mérgező anyagokat fogyasszunk. Aztán persze ott van a megbánás, amely segíthet nekünk tanulni, fejlődni és elérni a bennünk rejlő teljes potenciált.
Ha csak a pozitív részvényekbe fektetsz, ideje kétszer is meggondolni. Ha megtanulunk együtt élni a megbánással és tanulni belőle, az egy ugródeszka a proaktív, produktív és céltudatos élet felé. A nap végén a “nincs megbánás” egyszerűen azt jelenti, hogy nincs növekedés – és ez a legbánatosabb választás mind közül.
A megfelelő lépésekkel a megbánást pozitív katalizátorrá alakíthatod.
Hogyan kellene tehát egészségesen befektetni a megbánásba? Kiderült, hogy van egy praktikus háromlépéses folyamat, amivel pontosan ezt tehetjük. Nézzük csak meg.
Az első lépés a visszacsinálás. Ez olyan esetekre vonatkozik, amikor tettél valamit, amit aztán megbántál. Talán mondtál valami rosszindulatú dolgot a partnerednek. Nos, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy “visszacsináld” a bántó tettedet egy őszinte bocsánatkéréssel. Vagy talán évekkel ezelőtt elhidegültél egy barátodtól – nos, sosem késő újra felvenni a kapcsolatot.
Természetesen sok olyan forgatókönyv van, amikor a visszacsinálás egyszerűen nem lehetséges. Lehet, hogy megbánta, hogy középiskolás korában nem tanult meg egy második nyelvet. És igaz, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, és újra beiratkozni a tizenegyedikes olaszórákra. De a jelenben tehetsz lépéseket. Itt jön a képbe a megbánás kezelésének másik két lépése.
A második lépés az, hogy “legalább”. Talán megbánta, hogy orvosi egyetemre járt, de legalább ott találkozott a házastársával. Ez egy nagy “legalább”! Képzelje el az életét mindazok a jó dolgok – jegygyűrűk, babakocsis babák, évtizedes szerelem és társaság – nélkül, amelyek abból az egyetlen rossz élményből, az orvosi egyetemből származnak.
Ha nem lett volna rossz, akkor kimaradtál volna mindabból a jóból.
Ezt szem előtt tartva talán azon kapod magad, hogy hálás vagy azokért a borzalmas orvosi egyetemi évekért, hiszen most már más fényben látod őket. És pontosan ez a lényeg. A megbánásod elemzése egy megváltozott perspektívával megbecsülést szülhet: az objektíven rossz tapasztalatoknak új értelmet adhat, és az életet a pillanatban értelmesebbé teheti.
Végül ott a harmadik lépés: elemezz és tervezz stratégiát. Ez vitathatatlanul a legfontosabb lépés mind közül, mivel ez az, amely elősegíti a növekedést. E lépés során tegye fel magának a kérdést: Milyen tanulságokat vonhatok le a megbánásomból?
A következő, utolsó lépésben Európába utazunk, hogy megnézzük, hogyan nézhet ki ez az utolsó lépés a gyakorlatban.
A rossz döntések felismerése céltudatosabb, produktívabb jövő felé lendít bennünket.
1988-ban jártunk, és egy 22 éves amerikai, Bruce ült a vonaton, amely egy külföldön töltött év végén Stockholmba tartott.
Az egyik megállóban kinyíltak a vonat ajtói, és egy Sandra nevű fiatal belga nő szállt fel: egy Párizsban dolgozó au pair, aki hazafelé tartott egy rövid szünetre. Bruce mellé ült, és a szikrák elkezdtek szállni.
Bruce és Sandra a következő órákban úgy beszélgettek, nevetgéltek, akasztófát játszottak és keresztrejtvényt fejtettek, mintha egész életükben ismerték volna egymást. A kémia azonnali, intenzív és felejthetetlen volt. De amikor a vonat áthaladt Belgiumon, Sandra felállt, és azt mondta: “Mennem kell”.
Ezzel Bruce egy fontos döntés előtt állt: maradjon a vonaton, és hagyja ki élete lehetséges szerelmét, vagy szálljon le, és nézze meg, hová vezethet a kapcsolatuk.
Végül a vonaton maradt. Bruce és Sandra egy szenvedélyes pillanatban búcsúcsókot váltottak, a vonat ajtajai kinyíltak és becsukódtak, és ezzel Sandra örökre eltűnt Bruce életéből.
Bruce azóta is bánja a döntését. Negyven évvel később még mindig azt mondja, hogy élete legnagyobb bánata, hogy nem szállt le a vonatról. “Soha többé nem láttam őt” – írta a World Regret Survey-ben – “és mindig is azt kívántam, bárcsak leszálltam volna arról a vonatról”.
Persze nem mindenkinek adatik meg olyan jelentős élmény, mint Bruce-nak. Az ő élménye olyan, mintha egyenesen egy filmből származna – egy másodperc töredéke alatt hozott döntés, amely örökre megváltoztatta az élete menetét. De nem számít, hogy milyen nagy vagy kicsi a megbánásod, nincs jó oldala annak, ha elmerülsz benne. Képzeld magad Bruce helyébe. Miután rájött, hogy nagy hibát követett el, verhette volna magát emiatt, vagy elkezdhetett volna elemezni és stratégiát kidolgozni.
Az első lehetőség, a múlton való kesergés csak szorongást és csalódást okozna. Ez az út nem vezet sehová. Az elemzés és a stratégiaalkotás viszont sokkal eredményesebb út. Elemzés és stratégiaalkotás közben Bruce a következő cselekvési tervvel állhatott volna elő: A továbbiakban bátor leszek és kockázatot vállalok. Követni fogom a szívemet, és habozás nélkül elmondom az embereknek, hogy mit érzek. És ha valaha is egy újabb ilyen forgatókönyvben találom magam – szó szerint vagy képletesen -, 100 százalékban le fogok szállni a vonatról.
Hogy lássuk a sikeres stratégiaalkotást a gyakorlatban, nézzük meg Abby Hendersont, egy 29 éves arizonai nőt, aki szintén részt vett a „Világ Megbánás” felmérésben. Íme Abby legnagyobb bánata: “Sajnálom, hogy gyerekkoromban nem használtam ki a nagyszüleimmel töltött időt. Nehezteltem a jelenlétükre az otthonomban, és arra, hogy kapcsolatot teremtsenek velem, és most bármit megtennék, hogy visszakapjam ezt az időt.”
Abby nagyszülei szinte minden télen egy-két hónapot töltöttek látogatóban Indianából. Amikor Abby hazatért az iskolából, a nagymamája várta, hogy megtudja, milyen volt a napja – de Abby gyakran elzárkózott ezektől a beszélgetésektől. Mivel sosem igyekezett kapcsolatot teremteni a nagyszüleivel, sosem hallhatta a történeteiket – és most, hogy elhunytak, soha nem is fogja.
De ahelyett, hogy a sajnálat miatt ostorozta volna magát, Abby megragadta a harmadik lépést, és elkezdte kitalálni, hogyan mozgósíthatja a sajnálatát a jobb jövőbeli eredmények érdekében.
A nagyszülei meghaltak, így nem tudja visszatekerni az időt, és összegyűjteni a történeteiket. De az apja él és virul, és nem akarja kétszer elkövetni ugyanazt a hibát – ezért vett az apjának egy előfizetést a StoryWorth-ra. A szolgáltatás minden héten küld egy e-mailt, amely egyetlen kérdést tartalmaz – például: “Mi a legkedvesebb gyerekkori emléked?”. – Abby apja pedig egy történettel válaszol. Amikor az év végéhez közeledik, ezeket a történeteket egy keményfedeles könyvbe gyűjtik össze.
Abby a jelenben aktívan kapcsolatot teremt szeretteivel, hogy a jövőben ne kelljen megbánnia semmit. Számára a megbánás feltárta, mi a legértékesebb az életben – és megakadályozta, hogy kétszer is ugyanarra az útra lépjen.
Két példát jártunk végig arra, hogy a megbánás hogyan nyilvánul meg az emberek személyes életében. De a megbánás a szakmai életben is hatalmas erő – ezért tegyünk egy kis kitérőt az üzleti világba.
2022-ben négy szociálpszichológus tanulmányozta a megbánást olyan tárgyalók körében, akiknek az első ajánlatát elfogadták. Kiderült, hogy minél jobban megbánták a tárgyalók, hogy nem adtak magasabb árat, annál több időt töltöttek a későbbi tárgyalásokra való felkészüléssel. Ennek eredményeképpen ezek az egyének megváltoztatták a jövőbeli tárgyalásokon való működésüket – és végül nagyobb szeletet biztosítottak maguknak a tortából.
A lényeg? A rossz döntések felismerése kritikus fontosságú a növekedés szempontjából. Ahogy Barry Schwartz szociálpszichológus magyarázza, a megbánás “kiemelheti azokat a hibákat, amelyeket egy döntés meghozatala során elkövettünk” – így, ha a jövőben hasonló helyzet adódik, nem követjük el ugyanazokat a baklövéseket.
Ez igaz volt Alfred Nobelre és Abby Hendersonra is. És igaz lehet rád is. Tehát legközelebb, amikor megbánást érez, álljon meg, és kérdezze meg: Mit tanulhatok ebből? Használja a megbánást a jól vezetett élet katalizátoraként. Ne feledje, hogy a megbánás önmagában nem rossz dolog – megvan benne a lehetőség, hogy a pozitív változás ereje legyen. Tehát utasítsuk el azt a világnézetet, amely szerint a megbánásnak nincs helye az érzelmi portfóliónkban.
Fektessen be a megbánásba, és nem fogja megbánni.
Összefoglaló
A könyv legfontosabb üzenete az, hogy:
A “nincs megbánás” világnézet nem csak téves, hanem káros az emberi fejlődésre. Ha megfelelően közelítjük meg, ez az erőteljes érzelem segíthet abban, hogy produktívabb, céltudatosabb életet éljünk.
És itt van még néhány megvalósítható tanács:
Párosítsa az újévi fogadalmakat a “régi év megbánásával”.
December végén sorolja fel a három legnagyobb dolgot, amit sajnál a tavalyi évből – majd tegye a legfontosabb újévi fogadalmává, hogy tanuljon ezekből a sajnálkozásokból, és alakítsa át azokat. Így a megbánásodat a következő hónapokban a változás katalizátoraként fogod átfogalmazni.
Elindult a Business Flow internetes piactere minden vállalkozónak. Kiváló hely vevőket szerezni, kapcsolatokat építeni és rengeteg tudáshoz hozzájutni.