Minden generáció egyre boldogtalanabb? Hogyan lehet ebből kitörni? Erről szól ez a remek könyv.
Mit akarsz az élettől? Akár partnert, akár karriert keresel, akár a napi hírek legjobb beszerzési módját, rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre. És miután évszázadokon át elégedetlen emberek éltek korlátozott erőforrásokkal, azt gondolnánk, hogy a mi generációnk az örök boldogság állapotában él. Akkor miért vagyunk ennyire stresszesek és elégedetlenek? Mark Manson elmélete szerint ez azért van, mert a választás szabadsága visszafelé sült el; mivel most már annyi lehetőségünk van, megpróbálunk mindent megkapni. És ahogy az várható volt, ez gyorsan a kiégés és a stressz járványszerű terjedéséhez vezet.
Ezért az összefoglaló során megnézzük Manson életminőségünk javítására vonatkozó javaslatait, kezdve az első számú tippjével: Sz*ard le! Vagy legalábbis ne olyan dolgokkal, amelyek nem számítanak. Javaslatait követve pedig felfedezzük a nagyon rövid listát azokról a dolgokról, amelyekre sz*rni kell, és megtanulunk néhány stresszkezelési stratégiát, többek között:
- Miért ne hasonlítgassuk magunkat a Metallicához?
- Az önkritika elfogadásának titka
- Miért kell elengedni?
- FEJEZET: TALÁLD MEG A SZÁMODRA MEGFELELŐ KÜZDELMET
Hát nem lenne nagyszerű, ha minden könnyű lenne? Sajnos azonban, ha két másodpercnél tovább élsz, valószínűleg észrevetted, hogy nagyjából minden – különösen azok a dolgok, amelyekért érdemes megpróbálni – legalább egy kis küzdelemmel járnak. De ahelyett, hogy elkeserítene a mindennapos fáradtság, Manson azt javasolja, hogy a stresszt irányítsd át arra, hogy a számodra megfelelő küzdelmet folytasd. Ennek egyik leghasznosabb módja, ha azzal kezdjük, hogy meghatározzuk, mit is akarunk valójában az élettől. Vagy egyszerűen fogalmazva: milyen végső eredményt szeretnél, ami a sírkövedre kerülne?
És ha tényleg megállsz, hogy elgondolkodj rajta, észreveszed, hogy erre a kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni! Még nehezebb lesz, ha olyan homályos dolgokkal próbálod kitölteni az üres részt, mint a “boldogság”, a “szerető család” vagy az “értelmes karrier”. Mert ezek a lehetőségek mindegyike jól hangzik, de egyikhez sem tartozik konkrét megoldás az elérésükre, és nem ösztönöznek arra, hogy addig hajszold magad, amíg sikerrel jársz. Ezért fontos, hogy már a kezdetektől fogva konkrét célt határozz meg – és értsd meg, hogy még az ideális jövőd is hoz majd néhány küzdelmet az út során. Tegyük fel például, hogy vezérigazgató szeretnél lenni. Ez remekül hangzik, igaz? A vezérigazgatók sikeresek, és sok pénzt keresnek! De rendszeresen 60 órás munkahetet is vállalnak, és népszerűtlen döntéseket kell hozniuk. És ha nem vagy teljesen lelkes a vezérigazgatói pozícióért, könnyen meginoghatsz a feszültség alatt.
Ezért, miközben a végső célodat keresed, fontos, hogy feltedd magadnak a kérdést, hogy eléggé akarsz-e valamit ahhoz, hogy elviseld a jövőbeli küzdelmeket. Ha megkérdezed magadtól, hogy mit élvezel igazán, az az egyik legjobb módja annak, hogy ezt kiderítsd. Mert ha olyasvalamin dolgozol, ami boldoggá tesz, ami valóban megtestesíti a régi közhelyet: “Csináld, amit szeretsz, és egy napot sem fogsz dolgozni az életben”, az az egyetlen dolog, ami megerősíthet a mindennapok stresszével és feszültségével szemben. Sőt, minél szenvedélyesebb vagy a célod iránt, annál jobban megkedvelheted a küzdelmet!
Nézd meg például a szerző történetét. Manson rájött, hogy nagyon szeret a randizásról írni, ezért elhatározta, hogy indít egy randitanácsadó blogot. És bár eleinte kihívás volt, élvezte a küzdelmet, mert valóban szenvedélyesen szerette, amit csinált. És végül a küzdelme meghozta a gyümölcsét, mert a blogja több százezer feliratkozót szerzett, és hamarosan több mint elég pénzt gyűjtött ahhoz, hogy Manson a blogot főállású munkájává tegye. Ezek a példák csak azt mutatják, hogy nincs értelme a könnyű életet keresni; ehelyett a legjobb megoldás, ha olyan célt találsz, amiért küzdeni akarsz. De nemet mondani a rossz küzdelmekre legalább annyira fontos, mint igent mondani a megfelelőkre. Ne feledd tehát, hogy könyörtelenül hajszold azokat a dolgokat, amiket szeretnél, és vágd ki a mérgező befolyásolókat, amelyek ellopják az örömödet.
- FEJEZET: A SZENVEDÉS BOLDOGSÁGHOZ VEZETHET
Ha jó példákat keresel arra, hogy a sikert küzdelemmel lehet elérni, nem kell messzebbre nézned, mint a művészvilágba. Mivel a művészeket gyakran úgy képzeljük el, mint kitartó és alulértékelt embereket, akik hajlandóak küzdeni azért, hogy a tehetségét elismerjék, örömmel tapasztalhatod, hogy ez a sztereotípia gyakran pontosabb, mint ahogyan azt elképzeljük. Vegyük például Dave Mustaine gitáros történetét, akit 1983-ban kirúgtak a barátaival alapított zenekarából, a Metallicából, éppen akkor, amikor a nagy áttörés előtt álltak.
Dave dühöngve úgy döntött, hogy a legjobb módja a bosszúnak az lesz, ha tökéletesíti a saját képességeit, és megmutatja nekik, mekkora hibát követtek el. Így hát két éven át belevetette magát abba, hogy javítsa a teljesítményét, és olyan tehetséges zenészeket találjon, akik segíthetnek neki egy még jobb zenekart létrehozni. Szenvedélyének eredménye – a Megadeth nevű kis zenekar – később több mint 25 millió lemezt adott el. Saját vállalkozásának sikere ellenére Dave mégsem tudta elengedni a Metallicával kapcsolatos elégedetlenség érzését. És mivel a Metallica a világ egyik legsikeresebb zenekara lett, Dave még inkább kudarcnak érezte magát, amikor a saját sikerét az övékéhez mérte.
És bár Dave nyilvánvalóan nem volt kudarcos, küzdelme rávilágít az egyik leggyakoribb emberi buktatóra: arra a kísértésre, hogy a saját sikerünket másokéhoz mérjük. Ez gyakran azért történik, mert egészségtelen vagy elérhetetlen mércéket állítunk fel magunknak, ami azt jelenti, hogy mindig csalódásra vagyunk ítélve. De hogyan találhatunk egészségesebb mércéket eredményeink mérésére? Az egyik lehetőség, ha tanulunk Pete Best példájából. Dave Mustaine-hoz hasonlóan Pete-et is kirúgták egy olyan zenekarból, amely mélyen fontos volt számára, és ez a banda szintén sikerre volt hivatott. Pete tapasztalata ráadásul még nagyobb csalódást is tartogatott, mert az ő korábbi zenekara történetesen nem más volt, mint a Beatles. (Nem nagy ügy, persze, csak minden idők legnagyobb zenekara!)
Az ő sikerüket végignézni talán még nehezebb volt Pete számára, mint Dave-nek, és érthető módon Pete egy időre nagyon depressziós lett. De egy idő után valahogy kikapcsolt ebből, amikor rájött, hogy a zene – és nem a hírnév vagy a siker – a legfontosabb az életében. És ha igazán élvezni akarta a szenvedélyét, akkor nem hagyhatta, hogy a siker határozza meg az életét. Még ha később kevésbé sikeres zenekarokban is játszott, a prioritások átrendeződése oda vezetett, hogy Pete boldogabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb emberré vált. A történet tanulsága tehát az, hogy bármi is legyen a te “Metallicád”, ne hasonlítsd a sikeredet az övékéhez.
- FEJEZET: NE KONCENTRÁLJ A SZAR ÉRTÉKEKRE!
Most, hogy megnéztünk néhány példát arra, hogy mit ne tegyünk, nézzünk meg néhány extra példát a szar értékekre, és arra, hogyan kerülhetjük el őket. Mert sajnos az, hogy másokhoz hasonlítgatod magad, csak egy a sok buktató közül, amelyek csapdába ejthetnek, és tönkretehetik a potenciális boldogságodat. Az egyik ilyen csapda az élvezet. Azt gondolhatnád, hogy – definíció szerint – ez lenne a legnagyobb boldogságforrás a környéken, de hallottál már arról, hogy a jóból túl sok van? Ez akkor fordul elő, amikor az emberek az élvezetet minden mással szemben előnyben részesítik az életükben, és ez gyakran akkor történik, amikor menekülést keresünk. Az élvezetekkel való egészségtelen kapcsolatunk eredményeként pedig olyan mérgező és romboló szokásokat alakíthatunk ki, mint a drogfüggőség, a falánkság vagy a partnerünk megcsalása. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ahelyett, hogy növelnénk a boldogságunkat, a statisztikák azt mutatják, hogy azok az emberek, akik az élvezeteket a legfőbb prioritásként tartják számon az életükben, nagy valószínűséggel szorongóvá, depresszióssá válnak, vagy kábítószerrel való visszaélés áldozatává válnak.
Egy másik szar érték, hogy az anyagi sikert használjuk életünk mércéjeként. Akár úgy érezzük, hogy szükségünk van arra, hogy a szomszédunknál szebb autóval villogjunk, vagy állandóan a stílusunkat mutogassuk az Instagramon, mindannyian áldozatul estünk már ennek a gondolkodásmódnak egyszer vagy máskor. De az élvezetek hajszolásához hasonlóan ez sem tesz minket boldoggá, és semmiképpen sem segít a fejlődésben vagy az érésben. Sőt, a tanulmányok valójában azt mutatják, hogy amint elérjük az anyagi biztonság egy bizonyos pontját – alapvetően azt a pontot, amikor minden szükségletünk kielégül és jól érezzük magunkat -, a gazdagság valójában nem növeli a boldogságunkat. Sőt, az anyagi javak hajszolása akár negatív hatással is járhat, ha azt a családunk, a barátaink vagy az erkölcsi jellemünk fejlődése elé helyezzük.
Most tehát, hogy megnéztünk néhány szarabb értéket, beszéljünk arról, hogyan kerülhetjük el őket, és hogyan helyettesíthetjük őket a helyes értékekkel. Kezdetnek hasznos lehet megtanulni, hogy a szar értékek felé való hajlamunk általában abból ered, hogy nincsenek szilárd, értékelhető értékeink. Egyszerűen fogalmazva, ha nincs néhány jó alaphitünk, ami szerint élhetnénk, akkor az felé fogunk sodródni, amitől jól érezzük magunkat, még akkor is, ha az hosszú távon nem igazán jó nekünk. Tehát, egy jó módszer az értékelhető értékek azonosítására és megfogalmazására, ha figyelembe vesszük ezt a három mércét. Ezek a következők:
- A valóságon alapulnak?
- Hasznosak a társadalom számára?
- Közvetlen és ellenőrizhetőek?
Gondoljunk például az őszinteségre. A becsületesség nagy érték, mert mindhárom fent leírt követelménynek megfelel. Ön irányíthatja – azáltal, hogy eldönti, hogy őszinte lesz-e vagy sem (és nyilvánvalóan ezt kell választania) -, és a valóságon alapul. Emellett őszinte visszajelzést ad másoknak, és erősíti az egészséges kapcsolatok kialakulását, így a társadalomban is hasznos. És ha szeretnél néhány példát más értékekre, amelyek megfelelnek ezeknek a normáknak, akkor gondolj a kreativitásra, a nagylelkűségre és az alázatra!
- FEJEZET: VÁLLALJ TELJES FELELŐSSÉGET AZ ÉLETEDÉRT
Ha valaha is érezted már, hogy kénytelen vagy elmosogatni, vagy részt venni egy olyan élményben, amit utáltál, akkor első kézből tudod, hogy a kényszer érzése, hogy valamit meg kell tenned, minden élményt megfoszt az örömétől. És sajnos sokan közülünk életünk jelentős részét úgy töltjük, hogy úgy érezzük, mintha az élményeinket ránk kényszerítették volna. És akár azért vagyunk a jelenlegi munkahelyünkön, mert elbuktunk az interjún egy olyan állásra, amit igazán szerettünk volna, akár azért, mert egy szakítás összetört bennünket, gyakran látjuk magunkat az egyik vagy másik élethelyzet áldozatának.
És bár igaz, hogy bizonyos körülmények szerencsétlenek, és valóban negatív hatással vannak az életünkre, ha nem vigyázunk, túlságosan könnyű belesodródni egy állandó áldozatmentalitásba, amely megakadályozza, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkért. Hogy egy szélsőséges példát vegyünk erre a hozzáállásra a gyakorlatban, nézzük meg William James életét. Bár abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy prominens XIX. századi családba született, ugyanakkor nagyon beteg volt, és súlyos hányási rohamokkal és hátgörcsökkel küzdött, ami érthető módon negatív hatással volt az életére, és megakadályozta abban, hogy számos lehetőséggel foglalkozzon. A látszólagos balszerencse folytatódott, amikor nem sikerült megvalósítania álmát, hogy festő legyen – majd a második álmát, hogy orvos legyen.
James elveszettnek és céltalannak érezte magát, és öngyilkosságot fontolgatott. De minden megváltozott, amikor találkozott Charles Pierce francia filozófus munkásságával. Pierce azt vallotta, hogy mindenkinek teljes felelősséget kellene vállalnia élete minden aspektusáért, és ez nagyon is megragadta Jamest. Felismerve, hogy nyomorúsága abból az érzésből fakad, hogy külső körülmények áldozata, James megértette, hogy tehetetlennek érzi magát, mert állandóan olyan tényezőkre fogta a helyzetét, amelyeket nem tudott befolyásolni. Az a felismerés, hogy kezébe veheti és kezébe kell vennie az irányítást az élete felett, új célt és erőt adott neki, és megerősödve úgy döntött, hogy új életet kezd. Így aztán évekig tartó kitartás és elhivatottság után James az amerikai pszichológia egyik úttörőjévé vált. Tehát, ha legközelebb áldozatnak érzi magát, emlékezzen James történetére, és próbálja meg energiáját arra irányítani, hogy azon tényezőkön gondolkodjon, amelyeken jobbra tud változtatni.
- FEJEZET: AMIKOR ÚGY ÉREZZÜK, HOGY ELVESZTETTÜK AZ IDENTITÁSUNKAT, A HIT SEGÍTHET
Képzeljük el egy pillanatra, hogy egy nagy, tekintélyes vállalat felsővezetője vagy. És mindent szeretsz a munkádban! A kollégáid tiszteletétől kezdve a céges autódon át a puccos ruhákig, amiket megengedhetsz magadnak, a felsővezetői életed minden részét szereted. Valójában már olyan régóta tölti be ezt a szerepet, hogy a felsővezetői pozíció az identitásának szerves részévé vált; ez az egyik legfontosabb módja annak, hogy meghatározza, ki is Ön valójában. De tegyük fel, hogy lehetőséged nyílik egy nagy előléptetésre. Túlléphetnél a felsővezetői szerepkörön, talán még vezérigazgató is lehetnél. Ezek az előnyök nagyon jól hangzanak, de nem járnak jelentős kockázat nélkül. Mert ha nem teljesítesz hibátlanul egy tesztet, mindent elveszítesz – az autódat, a munkádat, a kiérdemelt tiszteletet, és legfőképpen az identitásodat.
Megkockáztatná? Gondolod, hogy megérné? A legtöbb ember nem tenné, ami annak köszönhető, amit a szerző “Manson elkerülési törvényének” nevez, vagyis annak a tendenciának, hogy elmenekülünk minden elől, ami megkérdőjelezheti az identitástudatunkat. És bár ez bölcs dolognak tűnhet, néha inkább hátráltat, mint segít. Az amatőr művészek, írók és színészek például gyakran azért nem hajlandók bemutatni a munkájukat, mert félnek az elutasítástól. Ha az életüket és az identitásukat fektették egy kreatív projektbe, csak azért, hogy azt mondják nekik, hogy az nem jó, akkor megrémülnek attól, hogy ez tönkretenné az önérzetüket. Ezért, még ha sikerre és pozitív megerősítésre is találhatnának helyette, haboznak megpróbálni.
Szerencsére azonban Mansonnak van egy megoldása az elkerülés törvénye elleni küzdelemre: A buddhizmus! Ez azért segít, mert a buddhizmus azt tanítja, hogy én-érzetünk illúzió; az identitásunk kialakításához használt címkék – legyenek azok pozitívak (sikeres, boldog stb.) vagy negatívak (csúnya, szerencsétlen stb.) – csupán konstrukciók. Mivel tehát nem valódiak, nem szabad hagynunk, hogy ezek diktálják az életünket vagy a magunkkal szemben támasztott elvárásainkat. Ezért fontos – bármilyen furcsán hangzik is -, hogy elengedjük az identitásunkat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szerző azt támogatja, hogy céltalanul lebegjünk az életben, irány és cél nélkül. De azt jelenti, hogy el kell engednünk magunkat a káros címkék hatalmától.
Ha például mindig is karrierista embernek tartottad magad, akkor ez valószínűleg számos életedre vonatkozó döntésedet befolyásolta. A középiskolában és a főiskolán valószínűleg olyan lehetőségekre összpontosítottál, amelyek célja az volt, hogy a szakmai siker felé lendítsenek. Felnőttként pedig hajlamos lehetsz arra, hogy a karrieredet a családoddal és a kapcsolataiddal szemben előnyben részesítsd. De ha megszabadulsz ettől a korlátozó önképedtől, akkor rájöhetsz, hogy újra tudod határozni a céljaidat, és azt követheted, ami valóban boldoggá tesz. Legyen szó akár arról, hogy több időt töltesz a gyerekeiddel, akár arról, hogy süteményeket sütögetsz, képes leszel elengedni a korlátozó elvárásokat, és felfedezheted önmagad egy fejlettebb változatát.
- FEJEZET: POZITÍV VÁLTOZÁST ÉRHETSZ EL A HIBÁID ELFOGADÁSÁVAL
Mindannyian ismerjük azokat az idegesítő embereket, akik mindig azt hiszik, hogy nekik van igazuk. Akár teljes téveszme eredménye ez, akár azért, mert egyszer tizenhat évvel ezelőtt megjósolták egy kosárlabda-mérkőzés végeredményét, meg vannak győződve arról, hogy az ő “dolguk” az, hogy mindig igazuk van. És szinte mindig kellemetlen a környezetükben lenni! Még jó, hogy te nem vagy ilyen, igaz? Kivéve persze, ha ilyen vagy. Mert néha mindannyian azok vagyunk. És akkor vagyunk a legérzékenyebbek erre a tévhitre, amikor saját magunkról van szó. Akár azért, mert azt hisszük, hogy nekünk van igazunk, amikor nincs, akár azért, mert nem látunk egy nyilvánvaló hibát, mindannyiunknak vannak időnként vakfoltjai, és gyakran ellenállunk annak, ha megmutatják nekünk, hogy tévedünk.
De ha meg akarod törni ezt a kört, és öntudatosabbá akarsz válni, akkor azzal kell kezdened, hogy (gyakran) tudatosan megkérdezed magadtól, hogy tévedsz-e, vagy sem. És ezt nem lehet csak egyszer vagy anélkül megtenni, hogy igazán átgondolnád. Ezt a kérdést az objektív valóság hideg, kemény fényében kell megközelítened, és készen kell állnod arra, hogy szembenézz azokkal a vakfoltokkal, ahol tévesen azt hiszed, hogy neked van igazad. Lehet, hogy ez nem lesz kellemes; döntéseink megkérdőjelezése és a gyengeségeinkkel való szembenézés azt jelenti, hogy gyakran felfedezünk magunkról néhány kellemetlen igazságot. De megéri, mert ez azt jelenti, hogy hosszú távon erősebb, jobb emberek leszünk.
ÖSSZEFOGLALÓ
A lehetőségek korában azt gondolnánk, hogy úgy érezzük, mintha utópiában élnénk. De sajnos a számtalan lehetőséghez való hozzáférésünk azt jelenti, hogy gyakran éppen elég kötél van a kezünkben ahhoz, hogy felakasszuk magunkat; visszaélünk a lehetőségeinkkel, amikor túlságosan kifeszítjük magunkat, hogy mindent megkapjunk. És mivel ez stresszhez és boldogtalansághoz vezet, Manson amellett érvel, hogy meg kell tanulnunk, hogy ne “sz*rakodjunk” a dolgok 99%-ával, amelyek boldogtalanná tesznek minket. Kezdjük tehát azzal, hogy választunk egy olyan életcélt, amiért érdemes küzdeni, tanuljuk meg, hogy ne legyenek szar értékeink (és műveljünk jobbakat), és alakítsunk ki egy konstruktívabb életszemléletet azáltal, hogy elveszítjük az identitásunkat, és elfogadjuk a szabadságot, ami az önismeretünk ápolásával jár. Az egészséget és a reményt is megtalálhatod a hit és egy olyan értékrend követésével, amely reális, ellenőrizhető és hasznos a társadalom számára.
