(c) 2014 szeptember dr. Tóth András
A héten elvitték a kétmilliárdos lottó ötöst. A városi legenda szerint ezt a főnyereményt egy együtt játszó tízfős rendőr társaság nyerte, így egy-egy családra kb. 200 millió jut. Ennek nagyon örülnék, mert ekkora összeggel jóval kevesebb galibát lehet elkövetni, mint egyben a kétmilliárddal.
A szakirodalom szerint (és a saját sajnálatos tapasztalatom szerint is) várhatóan tízükből kilencen két év múlva már egy fillérrel sem fognak rendelkezni abból a nyereményből, amit most még fel sem vettek. Ezt nagyon kellemetlen dolog megélni, és sokkal jobb dolog meg sem nyerni – remélem, ha mással nem, ezzel feldobtam a napjukat.
Igazából a héten most már nem akartam a lottó ötösökről írni, így viszont muszáj – ezért adok egy korrekt használati utasítást 200 millió elköltéséhez. Mivel a megfigyelés szerint ilyenkor sosem fordulnak szakemberhez, megkérnék mindenkit, aki ismeri valamelyik nyertes, küldje tovább nekik ezt a levelet. Mivel most már 40.000-en olvasnak, valaki csak ismeri őket…
Használati utasítás lottóötösöknek
Tegyük fel, hogy valóban átlagfizetésű családok nyertek 200 milliót fejenként. Mi fog történni? És hogyan kellene ezt jól megcsinálni?
Először nézzük meg mi fog nagy valószínűséggel történni!
A dolgot nem lehet titokban tartani – Magyarországon minden kiderül – ezért megjelennek a közeli és távoli rokonok, barátok, ismerősök, alapítványok, és azok, akinek ők az utolsó esélyük. Ez felkészültségüktől függően 5 és 30 millió közt el fog vinni. Mondjuk, legyen 10 millió.
Aztán első örömükben elmulatnak egy további tízmilliót.
A munkát természetesen a férj és a feleség is otthagyja – ennyi pénzzel minek éhbérért dolgozni?
Itt következnek a nagyobb költések: legalább két tízmillió körüli kocsi, és egy 50-80 milliós ház, úszómedencével.
Ezen a ponton túl vagyunk a pénz felének elköltésén, és szemmel láthatóvá válik, ahogy napról napra fogy a maradék. Ez nem véletlen: a kocsik, a ház, és a többi ketyere viszi a pénzt, viszont nincs beáramló jövedelem.
Itt határozzák el általában, hogy a maradékot befektetik. Erre több lehetőség is számba jön.
Egyrészt indíthatnak (pontosabban vásárolnak) egy vállalkozást. Akik korábban alkalmazottak voltak, gyakran azt hiszik, hogy egy vállalkozás munka nélkül önti a pénzt. Ez nem igaz – egy jól menő vállalkozáshoz tapasztalat kell és sok vele a munka. Így egy ilyen „bevásárolt” vállalkozás általában egy éven belül becsődöl. Különösen igaz ez a vendéglátóipari próbálkozásokra.
Másik próbálkozás a pénz befektetésére a „tuti üzlettel” megjelenő ajánlkozók. Mivel befektetési tapasztalatuk sincs, nyilván magas hozammal kecsegtető, de magas kockázatú üzletekbe ugranak bele – és el is vesztik. (Általában csak szimpla szélhámosokba futnak bele.)
Ezen a ponton a tőke elfogyott, viszont ott a rengeteg pénzt emésztő ház, kocsik, stb. Itt nincs mese, el kell menni újra dolgozni, de még ez is kevés lesz. Ilyenkor a tehermentes házra vesznek fel hitelt, ami szintén elfogy egy idő után. Jobb esetben sikerül eladni a házat és egy kisebbet venni, rosszabb esetben árverésre kerül. És akkor BAR listával, és nagy keserűséggel, rengeteg kárörvendővel jobb esetben ott lehet folytatni ahol voltak. Rosszabb esetben – de erről nem is akarok beszélni…
Hogyan lehetett volna ezt jól megoldani?
Először is nézzük meg mennyi az a 200 millió. Első ránézésre nagyon sok, de ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagfizetésű család egy élet alatt átlagosan 100 milliót keres, 200 millió megfelel egy kétszeres átlag jövedelemnek. Ez annyira azért nem sok! Ebbe sportmerci meg 80 milliós úszómedencés ház egyszerűen nem fér bele! Szerencsére, ahogy egy átlag jövedelemből is megfelelő tervezéssel rengeteg minden kihozható, ebből még több.
Hogyan kellene jól csinálni a dolgokat? Semmi mást sem kellene tenni, csak pontosan azt csinálni, mint mindenkinek. (És innentől a maradék hárommillió családnak is érdekessé válik a dolog, nem csak annak a bizonyos tíznek…)
Először is össze kell írni, mi mindent szeretne az életben. Tényleg nem akar soha többet dolgozni? Még azt, sem amit szeretne? Mennyiből szeretne élni havonta? És tíz év múlva? Hol szeretne lakni? Milyen autói legyenek élete végéig? (Nem csak most…) Mit akar a gyerekeinek adni – most, egyetemista korukban és utána? Mit hagyna az unokákra? Mennyit és mire költene még, végig az élete folyamán? Kinek és mennyit adakozna? Kemény meló egy ilyen listát összerakni és ráadásul nagyon fontos, hogy egyetértésre jusson a házaspár. (Azért nehéz dolog ez, mert az emberek döntő többsége soha sem tervez semmit hosszabb távra. E nélkül azonban garantáltan az első forgatókönyv valósul meg.)
Ez után jön maga a tervezés. A terv nem más, mint egy határidővel és költségvetéssel ellátott álom. Magyarul azokhoz az elképzelésekhez, amiket összeírtak időpontokat és összegeket kell rendelni.
Innentől jön a megvalósítás: lépésről lépésre ki kell számítani, mit lehet megvalósítani, miből (és mennyire biztonságosan). Itt bizony nagy meglepetések lehetnek… Megmutatom milyen meglepő dolgokkal kell szembesülnie a lottó nyerteseknek.
Első feladat: csináljunk folyamatos jövedelmet a családnak. Mondjuk havi félmilliót életük végéig. Már maga az összeg is bajos. Jól emlékszem húsz éve 10.000 Forint jó jövedelem volt – ma meg ez semmi. A jövedelemnek ilyenkor nem csak az inflációval, de az átlag életszínvonal emelkedéssel is együtt kell mozognia. Ilyenkor – mivel nagyon hosszú távra tervezünk, vehetünk egy 200 szoros tőkeigényt. Magyarul 500.000 Forintnak megfelelő jövedelem előállításához életük végéig, az bizony 100 milliós befektetést igényel. Ilyenkor érdemes elgondolkozni, lehet, hogy mégis csak dolgozni is kellene…
Második feladat: ház. Vegyünk egy ötvenmilliós házat. Mibe kerül ez nekünk? Hülye kérdés, mondhatnák: pont ötven millióba. Először is mikor megvesszük, akkor ki kell fizetnünk az ügyvédet (barátilag félmillió), plusz az illetéket, ami majdnem hárommillió. Ezután be is kell rendezni, nagyon szerényen ötmillió. És akkor beköltözhetünk. Innen kell fizetnünk az állandó költségeket: közművek, biztosítás, adó, takarítónő és vegyszer a medencébe: ez kb. 1,5millió évente. Ezen kívül a nagy tétel a ház amortizációja (ez az a költség, amit rá kell fordítani házra, hogy tartsa az értékét, karbantartás, időszaki felújítások költsége). Ezt a szakértők 2% és 5% közé teszik, legyen, mondjuk 3%, azaz évi másik másfél millió. Ezzel életünk végéig van egy évi 3 milliós költségünk. Ennek kitermelésére el kell különítenünk 50 millió tőkét. Így az 50 milliós házunk 109millióba került.
Harmadik feladat: autó. Vegyünk egy ötmilliós kocsit és cseréljük le háromévente életünk végéig. (Igazából ne ötmilliós kocsit vegyünk, hanem a mai ötmilliós kocsinak megfelelő értékű autót. Pár éve a légkondi még nem volt természetes egy ilyen kategóriájú autóban. Mit tudom én, húsz év múlva egy ilyen kategóriájú autónak már lehet, hogy muszáj repülnie…) Szóval tegyük fel, hogy egy ilyen autóval megteszünk évi 20.000km-t és 3 év múlva a beszerzési árának 60%-án adjuk el. Akkor az autó csere kerekítve 700.000Ft-ba kerül évente. Ehhez jön még 480.000Ft üzemanyagköltség (8 literes fogyasztással és 300Ft-os benzináron), majd további 200.000 casco és kötelező biztosítás, mosatás, szerviz, ablakmosó és autópályadíj. Ez összesen évi 1.380.000Ft/év, az ezt kitermelő tőke 23millió. (Ezen a ponton engem is csak az mentett meg a hanyatteséstől, hogy támlás széken ülök…) Magyarul egy 5 milliós kocsi cserélgetve és fenntartva 28milliót igényel. És már csak ne magunknak vegyünk, hanem az asszonynak is – ez akkor már 56millió.
Negyedik feladat: évi kiruccanások. Évente kétszer menjünk utazni, egy hét síelés az Alpokban, két hét valami exotikus nyaralás. Ez nagyon óvatosan is évi egymillió, az ezt kitermelő tőke: 17 millió.
Összegezzük. Van egy szerény álmunk: szeretnénk havi félmillió jövedelmet, plusz egy 50 milliós házat fenntartva, két 5 milliós kocsit tankolva és három évente cserélve és 3 hét utazgatást a családdal. Ez egy hajszállal a középosztály anyagi szintje felett van, de nagyon messze az álmoktól. Ennek teljes költsége: 282millió. Bang. És akkor a gyerekeknek nem fizettük az egyetemét, nem vettünk nekik lakást, nem alapítottunk állatmenhelyet és nem támogattuk a világbékét a szegény rokonainkról nem is beszélve..
Remélem, most már belátják, miért valósul meg monoton egyhangúsággal mindig a csődforgatókönyv. És azt is belátják, miért olyan szörnyű a pénzügyi tanácsadó élete, amikor ezt a boldog nyerteseknek el kell mondani. És ők természetesen nem hiszik el az egészet, elmennek és megvalósítják a horrort a következő két évben.
De vigasztaljak mindenkit – igenis lehet jó tervet készíteni. Igenis, ha rendesen megtervezik a pénzügyi életüket, tényleg mindenkinek lehet egy remek élete, ahol megvalósítja minden célját. Csakhogy a különbség – ha egy nem lottó nyertes nem tervezi meg az életét, akkor egy átlagos pocsék és küszködő élete lesz. Ha egy olyan család, amely hirtelen ennyi pénzhez jutott nem tervez, akkor arra rámehet az egész életük, házasságuk és egészségük.
Elindult a Business Flow internetes piactere minden vállalkozónak. Kiváló hely vevőket szerezni, kapcsolatokat építeni és rengeteg tudáshoz hozzájutni.