Az új tudomány arról, hogyan és miért álmodunk
A The Mind at Night (2004) értékes betekintést nyújt az álomvilág rejtélyébe. Tudja meg, hogy pontosan mennyire elfoglalt az elménk, miközben szunyókálunk, és fedezze fel azt a számos fiziológiai, pszichológiai és evolúciós előnyt, amelyet az álmodás nyújt számunkra.
A szerzőről
Andrea Rock oknyomozó újságíró, aki számos díjat nyert, többek között a National Magazine Award és az Investigative Journalist and Editors Award díját.
Ismerje meg az alvás valódi jelentőségét.
Sokan közülünk az egyetemen egész éjjel átaludtuk magunkat, miközben vizsgákra magoltunk vagy az utolsó pillanatban írtunk egy dolgozatot – és valószínűleg nem volt nagy ügy. Ahogy azonban idősebbek leszünk, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy milyen pusztító hatással lehet a felborult alvásprogram. Egy kialvatlan éjszaka ugyanis gyakran hagy bennünket fáradtnak, szomorúnak és kissé irányíthatatlannak érezzük magunkat.
De miért is van ez pontosan így? Mit csinál az agyunk, amíg alszunk? Talán meglepődik, ha megtudja, hogy távolról sem kapcsol ki, hanem ugyanolyan aktív, mint amikor ébren vagyunk, és hogy az alvás és az álmok túlélésünk és önmegértésünk alapvető részét képezik.
Megtudhatod
- milyenek a depressziós emberek álmai;
- hogy az álmok betekintést nyújtanak a valós problémákba; és
- hogyan képezd magad repülésre.
Minden éjjel az alvás öt szakaszából álló cikluson utazunk keresztül.
Tekintettel arra, hogy életünk egyharmadát alvással töltjük, van értelme tudni arról, hogy mi történik, amikor alszunk.
Minden az elalvás előtti időszakkal kezdődik, amikor elménk megnyugszik, nem próbál többé döntéseket és terveket hozni, és szinte meditatív állapotba kerül, hogy felkészítse elménket az alvásra.
Innen lépünk be a könnyű alvásba, amely az első két szakaszt foglalja magában.
Az első szakaszban, vagy más néven az alvás kezdetén gyakran látunk összefüggéstelen képek villanásait, amelyeket hipnagóg képeknek nevezünk. Az agy így válogatja át a nap tapasztalatait, és dönti el, hogy mit dobjon ki, és mit tegyen el. Néhány dolgot elfelejtünk, míg másokat elég fontosnak tartunk ahhoz, hogy a hosszú távú memóriánkban tároljuk.
Ezután kezdődik a második szakasz, és az agyunk még jobban lehúzza magát, hogy utat engedjen az ezt követő mélyalvás szakaszainak.
Ezeket a mély harmadik és negyedik alvási szakaszokat lassú agyhullámok jellemzik, és általában még egyszer végigjárjuk az első szakaszokat, mielőtt elérkezünk az ötödik és egyben utolsó szakaszhoz, amelyet a REM – vagy gyors szemmozgásos – alvás jellemez.
Az első négy alvási szakaszon való átjutás ötven-hetven percig tart, a REM-periódus pedig akár tíz percig is tarthat. A folyamat tehát összesen körülbelül kilencven percig tart, és a mélyalvás és a REM-szakaszok együttesen általában a teljes alvásunk negyedét teszik ki egy adott éjszaka alatt.
Bár mind az öt szakasznak megvan a maga fontos funkciója, az ötödik REM-szakaszban éljük át a legélénkebb álmainkat, és ekkor megy végbe elménk belső folyamata.
A következőkben közelebbről megvizsgáljuk, hogy ezek az álmok mennyire fontosak voltak és vannak.
A REM-alvás egyedi jellemzőit az agyban végbemenő fiziológiai változások idézik elő.
Álmodni bármikor lehet alvás közben – de az álmok a REM-szakaszban a legintenzívebbek, mert ebben a szakaszban az érzelmeink is bekapcsolódnak.
Az alvás ezen ötödik szakaszában a limbikus rendszer, amely az érzelmi emlékezetünknek ad otthont, 15 százalékkal aktívabbá válik, mint ébrenlétünkben.
A limbikus rendszer legaktívabb része az elülső cinguláris gyrus, amely egyes tudósok szerint közvetlen kapcsolatban áll a tudatosságunkkal, a szabad akarat és az önismeret érzésével. A limbikus rendszer másik létfontosságú része a hippokampusz, amely összekapcsolja érzelmeinket a múltbeli emlékeinkkel, hogy újakat hozzunk létre.
Mindez úgy történik, hogy az éjszaka folyamán a REM-periódusok egyre hosszabbak lesznek, így az agy ezen területeinek elegendő idő áll rendelkezésre a munkájuk elvégzéséhez.
A REM első periódusa akár tíz perc is lehet, és álmaink általában az aktuális érzelmekkel foglalkoznak. A végső REM-periódusok azonban közel egy órán át tarthatnak, és ezen álmok elbeszélései hosszú távú emlékeket foglalnak magukban.
A REM alatt agyunk prefrontális kéregállománya szinte teljesen kikapcsol. Ez az oka annak, hogy álmaink gyakran teljesen bizarrak; a prefrontális kéreg nagyrészt a logikus gondolkodásunkért felelős.
Az agykéreg alvás közben működő területei az amygdalával, a limbikus rendszer másik részével állnak kapcsolatban, amely a harc vagy menekülés ösztönünket irányítja. Szerencsére annak köszönhetően, hogy a REM-időszakban többé-kevésbé megbénulunk, nem ártunk magunknak azzal, hogy eljátsszuk az álmainkat.
De miért is fontos egyáltalán, hogy álmodjunk? A következő pislogásban közelebbről megvizsgáljuk, hogy az álmok milyen erősen kapcsolódnak a túlélésünkhöz.
A képességünk, hogy gyakoroljuk a készségeket, és hogy tudatában legyünk annak, hogy álmodunk, az álmokat értékes eszközzé tette.
Sokan megpróbálják értelmezni az álmaikat, és jelentéssel és jelentőséggel megtölteni őket. Ez gyümölcsöző tevékenység lehet. De azon túl, hogy az álmok potenciálisan betekintést nyújtanak érzelmi életünkbe, lehetővé teszik számunkra, hogy fajként fejlődjünk.
Azáltal, hogy az álmok lehetővé teszik számunkra, hogy gyakoroljuk túlélési képességeinket, évezredről évezredre tanulunk és alkalmazkodunk.
Az egyik legjobb példa erre a visszatérő álom az üldözésről, amely körülményektől és származási helytől függetlenül évszázadok óta megvan az emberekben – valójában azóta, hogy az első embernek menekülnie kellett egy veszélyes ragadozó elől.
Bár a legtöbbünknek már nem kell azon aggódnia, hogy egy fát kell találnia, hogy elmeneküljön egy tigris elől, az ilyen álmok még mindig hasznosak, mert kihúznak minket az életveszélyes helyzetekből.
Ennek oka, hogy az emberi agy ezekben az álmokban ugyanazokat az idegi mintákat mutatja, mint ébrenlétben – ami azt jelenti, hogy az álmok nagyjából úgy működnek, mint a valós életben a gyakorlás, felkészítve minket a valós eseményekre.
Más fajok is képesek arra, hogy alvás közben gyakorolják képességeiket, de az embernek megvan az az előnye, hogy képes különbséget tenni az álom és a valóság között.
A különbség felismerése nélkül az álmok valójában sebezhetővé tesznek más állatokat, például egy macskát, amely azt álmodja, hogy a szomszéd kutya elköltözött. Lehet, hogy felébred, és biztonságban ágaskodva bemegy a szomszédos udvarra, csakhogy ott találja a kutyát, aki szokás szerint lesben áll.
Szüleinknek – és tanulási és felfogóképességünknek – köszönhetjük, hogy képesek vagyunk különbséget tenni az álomvilág és a való világ között.
Gyermekkorunkban sírva ébredünk fel egy rémálomból, összezavarodva egy nagyon is valóságosnak tűnő élmény miatt. Szerencsére a szüleink egész gyermekkorunkban ott vannak, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy nem volt valóságos, hogy csak álmodtunk – és végül mi is megtanuljuk emlékeztetni magunkat.
Mivel azonban az állatok szülei nem képesek olyan jól kommunikálni, mint mi, ezért továbbra is azt hiszik, hogy az álmaik valóságosak, így kevésbé védettek.
A következőkben megnézzük, milyen más módon tanulhatunk alvás közben.
Az alvás és az álmodás az az idő, amikor tovább tanulunk és megoldjuk az élet problémáit.
Az alvást általában az egyik legjobb módszernek tartják arra, hogy szünetet tartsunk a munkában, de ami az agyunkat illeti, az alvás nem szabadidő.
Amikor éjszaka elalszunk, az agyunknak ideje, hogy a nap folyamán tanult információk memóriabankba való elraktározásával foglalatoskodjon.
Egy 2001-ben publikált tanulmányában Matthew Wilson, az MIT idegkutatója ezt a folyamatot mutatta be egy laboratóriumi kísérletben, amelyben patkányokat vontak be, akik álmukban is folytatták a labirintus mintázatának elsajátítását.
A kutatók a patkányok agyi aktivitását figyelve, miközben végigfutottak a labirintuson, majd azt figyelve, amikor aludtak, érdekes tényt tudtak meg: a patkányok agyi funkciói a labirintuson való futás közben pontosan ugyanolyanok voltak, mint a REM-álom alatt. Ez olyan pontos volt, hogy miközben a patkányok álmodtak, a tudósok pontosan látták, hogy hol “voltak” a labirintusban, és egyértelmű volt, hogy még mindig tanultak, és igyekeztek a helyes utat az emlékezetükbe vésni.
És ugyanígy van ez velünk is. Még ha azt is gondoljuk, hogy alvás közben pihentetjük az elménket, az még mindig pontosan ugyanazokat az idegsejteket lövi ki a REM-időszakban, mint ébrenlétünkben. De a mi esetünkben az elme az álmokban metaforákat használ, hogy segítsen nekünk megoldani a valós problémáinkat.
Erre jó példa lehet egy kísérlet, amelyet William Dement, az álmodásra szakosodott, termékeny tudós végzett.
Megkérte alanyait, hogy úgy aludjanak el, hogy közben arra gondolnak, mit jelentenek a “HIJKLMNO” betűk.
Ébredés után senki sem gondolta, hogy tudja a választ, mégis az egyik alany megemlítette, hogy álmában sok víz képi megjelenítése volt.
Dement ezután elmagyarázta, hogy a víz képi megjelenítése volt az agy, amely elvezette őt a válaszhoz, amely szerint a HIJKLMNO a H-tól O-ig, vagyis a H20, a víz kémiai összetétele.
Az álmok segítenek megjegyezni dolgokat és összefüggéseket létrehozni, és így kulcsfontosságúak az intellektuális fejlődésünkhöz. És, mint a következőkben látni fogjuk, érzelmi növekedésünkben is nagy szerepet játszanak.
Az álmok egyfajta önterápiaként szolgálnak, de a depresszió megakadályozhatja ezt.
Nem kell értelmezned az álmaidat, vagy akár csak emlékezned rájuk ahhoz, hogy hasznot húzz belőlük. Pusztán az álmodás tartja érzelmileg egészségesen az elmét.
Ha valaha is átéltél már pszichoterápiás ülést, valószínűleg tudod, hogy ennek a kezelésnek a része, hogy egy aktuális negatív érzelmet összekapcsolnak egy múltbeli eseménnyel, amely hasonló érzéshez vezetett. Mivel az álmokban pontosan ez történik, az álmodást az önterápia egy formájának is tekinthetjük.
Amikor álmaink a negatív érzelmeket, például a félelmet és a szorongást olyan nehéz helyzetek emlékeivel kapcsolják össze, amelyek jól sikerültek, azt próbálják megmutatni nekünk, hogy végül minden rendben lesz. Megnyugvást jelenthet számunkra, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy a múltban már túléltünk valami hasonlót.
Amikor azonban megpróbálunk reflektálni az álmainkra, gyakran tűnhetnek véletlenszerűen összefüggéstelennek, és elgondolkodhatunk azon, hogy mi köze van valakinek a múltunkból a jelenünkhöz. Pedig ez egyáltalán nem véletlenszerű, hiszen agyunk minden emlékünket bizonyos érzelmekkel címkézte fel, így lehetővé teszi, hogy felidézze azokat, amelyek éppen aktuálisan relevánsak.
Azáltal, hogy ezeket az emlékeket pozitív fényben tüntetjük fel, álmaink bizalmat adnak nekünk, hogy képesek vagyunk túljutni a jelenlegi helyzetünkön.
Néha azonban álmaink nem működnek megfelelően, és ez depresszióhoz vezethet, vagy hozzájárulhat ahhoz.
Az átlagember a REM-álom leghosszabb időszakát közvetlenül reggel előtt éri el, és ez általában egy élénk és izgalmas, múltbéli emlékekkel teli álmot jelent, amely segít abban, hogy jó hangulatban ébredjünk.
A depresszióban szenvedők esetében azonban ez nem így van. Az sem, hogy szomorú vagy melankolikus álmoktól szenvednek. A depressziósok álmai gyakran olyanok, mint az ébrenlétük – unalmasak és a világ súlya által elnyomottak.
Ez az egyik módja annak, hogy az antidepresszáns gyógyszerek segíthetnek; sok ilyen gyógyszer megakadályozza, hogy az emberek REM-alvást éljenek át, ami segít megakadályozni, hogy az álmaik megerősítsék a depressziójukat.
Az álmok megvilágosítóak és inspirálóak lehetnek, különösen, ha sikerül tiszta álmot álmodni.
Sok művész fordult álmaihoz inspirációért, másoknak pedig egyszerűen csak szerencséjük volt, hogy emlékeztek egy különösen lenyűgöző pillanatra.
Paul McCartney gyakran magyarázta, mennyire megdöbbentette, hogy a Yesterday című dal dallamát álmában találta ki. Először azt hitte, hogy azért álmodta, mert ébrenlétében máshol hallotta először.
Sok ilyen történet van. A magyarázat pedig egyszerű: agyunk álmodás közben a legkreatívabb.
Ilyenkor a logika és a valóság érzékszervi határai is eltűnnek. Az agyunk szabadon megtehet bármit, amit csak el tud képzelni.
Bár sok művész, köztük zenészek és festők is merítettek már ihletet álomból, a vizuális művészek különösen hajlamosak az éjszakai megvilágosodásra, mivel az álom elsősorban vizuális élmény.
Az álmokban rejlő kreatív potenciál igazi kiaknázásának egyik módja, ha megtanítjuk magunkat a tiszta álmodás megtapasztalására – vagyis arra, hogy álmodás közben felismerjük, hogy álmodunk, és aludni is tudjunk.
Ha ez sikerül, akkor talán képes leszel arra, hogy átvedd az irányítást az álmod felett, és olyan dolgokat tegyél, amiket ébren nem tudsz megtenni, például felszállj az égbe és repülj.
Ez nem mindig lehetséges, de van néhány technika, amellyel növelheted az esélyeidet.
Amíg ébren vagy, időnként állj meg, és kérdezd meg magadtól, hogy amit látsz, az a valóság vagy álom. Így könnyebben felteheted ezt a kérdést álmodban anélkül, hogy felébrednél, ami a luciditás elérésének kulcsfontosságú kiváltó oka.
Azzal is növelheted az esélyeidet, ha elalvás előtt álomszerű állapotba képzeled magad, Stephen LaBerge tudós szerint ez 150 százalékkal valószínűbbé teszi a tiszta álmodást.
Ha interakcióba lépsz az álmoddal, akkor egy saját magad által teremtett fantáziavilágban élsz, ami nem csak szórakoztató, de a kreatív inspiráció határtalan forrása is lehet. Szóval soha ne hagyd, hogy bárki azt mondja neked, hogy az alvás időpocsékolás!
Összefoglaló
A könyv legfontosabb üzenete:
Az álmodás az emberi elme hihetetlenül fontos funkciója, amely sokféle módon segített bennünket abban, hogy oda jussunk, ahol fajként ma tartunk. Bár az álmaidra való emlékezés nem annyira fontos, annak ismerete, hogy hogyan és miért álmodsz, egészen biztosan az.